Genf és Zürich együtt a reformációban

Október 29-ét írunk, szép őszi reggelt adott a Fennvaló, éppen ünneplésre méltót. Jóllehet a református falinaptár október 31-ét írja piros betűvel, mint a reformáció hivatalos emléknapját, a Mi gyülekezetünk ezt a történelmi ünnepet az úrvacsora közösségével akarta méltóságteljessé tenni, ezért az Úr napján ünnepeltük meg, ami 29-re esett.

Nem kis öröm volt számunkra, amikor hírét adták zürichi magyar protestáns testvéreink annak, hogy velünk együtt szeretnék ünnepelni a reformációt. Nem kis utat kellett megtenniük testvéreinknek, hiszen a Helvétek hírneves városát Zürichet az Úristen az ország másik felében helyezte el. Tudván, hogy hosszú az út, nagy reménységgel és buzgósággal néztünk elébe a találkozásnak, hogy zürichi testvéreinket illendőképpen tudjuk fogadni.

Az ünnepi istentiszteletet a St. Léger kápolna ódon, neogót jegyeket viselő falai közt tartottuk meg. Mi sem bizonyítja jobban, hogy kedvére volt az Úr Istennek ezen találkozás, minthogy majd két tucat magyar keresztyén ajkáról szólalt meg az Erős vár a mi Istenünk dallama. Ez alkalommal az igehirdetés alapigéjéül Pál apostolnak Timóteushoz írt második levele harmadik részének 15. és 16. verseit választottam. Az Apostol nem mást hagy hátra Timóteusnak, mint minekünk reformátor őseink: A te hited nyilatkozzék meg abban, hogy életedet a Szentírásra alapozod, s attól egy tapodtat sem távolodsz el. A Szentírás anyanyelvre fordítása az egyik legnagyobb eredménye a reformáció szellemének, s ezt csakis azzal tudjuk megtisztelni, ha nem hagyjuk a polcunkon megporosodni a Bibliát.

Az úrvacsorát megelőzően zürichi testvéreink igen kedves ajándékkal lepték meg a gyülekezetet, ugyanis énekkel és szavalatokkal tették ünnepélyesebbé az alkalmat. Az úrvacsorai közösséget nem csak a kápolna falain belül éltük meg, „hagyománytisztelő” reformátusokhoz híven, hanem azt szeretetvendégségben folytattuk. Hála legyen az Úrnak, igen áldott órákat tölthettünk el ismerkedéssel, beszélgetéssel és falatozással.

A szeretetvendégséget követően sem váltak szét útjaink. Genf városa nemcsak szépségéről, gazdaságáról és a tóról híres, hiszen valamikor úgy nevezték, hogy a „Protestánsok Rómája”. Ennek a névnek állít dicső emléket a reformátorok fala, ahonnan nem kevesebb, mint tíz protestáns „nagyság” tekint le a mindenkori genfi polgárra. Ezen a falon helyet kapott egy magyar ember is, aki nem más, mint a Habsburgot megkergető erdélyi fejedelem: Bocskai István. Maroknyi kis gyülekezetünk eme nemes, magyar, református fejedelem előtt elénekelte a 90-ik Zsoltárt, illetve a magyar és a székely himnuszt. Zürichi testvéreink elszavalták Illyés Gyula, A reformáció genfi emlékműve előtt című versét. A szobor megkoszorúzása után az érzékeny búcsú következett, amit a reményteljes viszontlátással pecsételtünk meg.

Nem mondhatunk mi sem egyebet, mint hitvalló őseink: Soli Deo Gloria!

A zürichi gyülekezet látogatásakor a reformáció nemzetközi emlékművénél

Jónás Norbert bemutatkozása

Szeretettel köszöntöm a Genf városában élő magyar testvéreimet! „Békesség Istentől!”, ahogy nálunk felé szokták köszönteni egymást a reformátusok.

Becsületes nevem Jónás Norbert Ferenc. Bögözben élek, a Genftől alig 1700 kilométerre levő székely községben, vagyis ahogy nálunk felé szokás mondani „ahajt”. Igen különleges dátum alatt születtem, ugyanis napra pontosan harminc esztendő telt el az első ember Holdra szállása és aközött, hogy én megszülettem. Azaz 1999. július 20-án, így tehát ezen köszöntés megírásakor már a 24. életévemet taposom.

Sokszor nehéz helyzetbe kerülök, ha valaki megkérdi, hogy mióta határoztam el magamban a nemes döntést, hogy református lelkipásztornak adjam a fejem. Pontos dátumot és időt nem tudok mondani, viszont azt bizton állíthatom, hogy a konfirmálásom alkalmával szökkent szárba bennem a gondolat, amit később a Székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium komoly tanárai és lelkipásztorai gondoztak és megerősítettek bennem. Így történt, hogy a sikeres érettségi megszerzését követően, 2018. augusztusában felvételt nyertem a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet református karára. A teológiára való jelentkezésnél nem éreztem azt, hogy döntésemet megbánnám, hiszen már kollégiumi éveim alatt is rendszeresen foglalkoztam a Szentírás megismerésével, annyira, hogy úgymond „sportot” is űztem belőle, ti. több vallástantárgyversenyen vagy ahogy akkor hívták vallásolimpián is részt vettem.

Hála az Úrnak nem is bántam meg ezt a döntésemet és kimondottan örültem, hogy egy olyan közegben tanulhatok, ahol „magamfajta” érdeklődésű emberekkel tanulmányozhatom együtt a tudományok legszentebbikét, a Theológiát. Ez az indulat annyira meghatározott és remélem, hogy határoz most is engem, hogy az alapképzés negyedik esztendejében kutatási témába kezdtem, aminek egyik eredménye az államvizsgám lett, mellette pedig közölhettem első tudományos cikkemet a Református Szemlében (címe: Prozeliták, avagy betérés a zsidóságba).

Az alapképzés elvégzését követően, 2022. őszén minden további nélkül beiratkoztam a teológia mesteri képzésére is, amelynek első éves hallgatója voltam az elmúlt évben. Egy mozgalmas és fölöttébb izgalmas akadémiai évet tudhatok magam mögött, ugyanis beválasztottak a teológiai diáktanács elnökségébe, mint alelnök, aminek köszönhetően nagy belátást nyertem az ifjúsági szervezésbe. Emellett részt vettem több konferencián és teológiai továbbképzésen, melyek közül számomra az egyik legemlékezetesebb alkalom az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián bemutatott kutatásom győztes értékelése. Ezen kutatás publikációja a közel jövőben fog megtörténni a Református Szemlében (címe: Az abortusz kérdése a protestáns és római katolikus etikában).

Ugyanebben az évben a gondviselésnek és Viski Béla professzorom biztatásának köszönhetően megpályáztam az Önök Bethlen Gábor ösztöndíját. Nem túlzok, ha azt mondom, legmerészebb ábrándjaim közt tudtam volna elképzelni, hogy én Genfben tanuljak, de lám itt vált számomra igazzá, hogy a teremtő Isten legkisebb csodái is meghaladják az ember legmagasabb vágyait.

Tudván azt, hogy lesz még alkalmunk ismerkedni és találkozni, így most rövidre fogva mondandómat, pár nagyon egyszerű célt szeretnék megfogalmazni, amit az Önök gyülekezete együttműködése nélkül nem lennék képes elérni: 1. Isten igéjét hirdetni és azt tanulmányozni a Genfi Magyar közösségben; 2. életre szóló kapcsolatokat és barátságokat kialakítani Önökkel; 3. a lehető legtöbbet tanulni franciául; 4. tapasztalatot szerezni egy diaszpórában élő magyar közösség szervezésében.

Amennyiben céljaim nem sértenek senkit, úgy kérem Önöket, hogy imádkozzanak azért, hogy ezekre mind áldását adja Isten, s természetesen én is áldást kérek Önökre.

A közelgő találkozás reményében, szeretettel üdvözlöm a Gyülekezet minden tagját.

Jónás Norbert Ferenc, ötödéves teológus hallgató.

Kincses Kálmán előadás

Folyó év november 11-én a Genfi Magyar Protestáns Gyülekezet különleges vendéget fogadhatott közösségébe Kincses Kálmán székelyszenterzsébeti református lelkipásztor személyében.

A lelkész a magyar népi és egyházi műveltség berkeibe kalauzolta el a résztvevőket, pontosabban a magyar Szent korona történetéről tartott bemutatót számunkra. Bátran mondhatjuk, hogy a komoly téma és az előadó megkapó stílusa valóban megragadták a figyelmünket. Úgy gondolom, ritka manapság az, hogy egy közönség több, mint másfél órán keresztül teljes figyelemmel és érdeklődéssel kísérjen egy előadást. Ez viszont nem meglepő, hiszen olyan, sok helyen már-már elfeledett vagy csak egészen halványan emlékezetben tartott egyházművészeti kincsekről esett szó, amelyekről valóban érdemes beszélni, érdemes azokat újra felfedezni és közelebbről megismerni. A magyar népi és egyházművészet, valamint a magyar Szent korona olyan bibliai üzeneteit közvetítette számunkra az előadó, amelyek noha a középkor világképének rendszerébe illeszkednek, jelentésük és jelentőségük a mai napig érvényes a keresztény világ számára. Véleményem szerint ezek az üzenetek azok, amelyek mindannyiunk örökségévé teszik a magyar Szent koronát, akik magyar keresztényeknek valljuk magunkat. Ennek a fontos kapocsnak a bemutatásáért pedig hálával tartozunk Kincses Kálmán lelkipásztor testvérünknek, és köszönjük a közöttünk végzett mindennemű szolgálatát.

Reméljük, hogy még lesz alkalmunk találkozni a genfi magyarok, magyar protestánsok közösségében. Isten áldását kívánjuk életére és szolgálatára!

Új lelkészünk: Bancea Mátyás

Kedves Genfi Magyarok! Tisztelt Protestáns Gyülekezet!

 

Bancea Mátyás-Dánielnek hívnak, és örömömre szolgál, hogy a 2022-2023-as évben lelkészként szolgálhatok a genfi magyar protestáns gyülekezetben. 22 éves vagyok, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet negyedik évet végzett hallgatója. A háromszéki Sepsiszentgyörgyről származom, édesanyám szintén szentgyörgyi származású, magyar nyelvet és irodalmat tanít egy helyi líceumban, édesapám komandói származású, jelenleg Sepsiszentgyörgy negyedik (legfiatalabb) református gyülekezetében, a Gyöngyvirág utcai gyülekezetben végzi lelkészi szolgálatát. Bátran mondhatom tehát, hogy a szolgálat iránt való elkötelezettségemet egészen apró koromtól megelőzte egyfajta felkészülés, formálódás a lelkészcsalád és a lelkészi közösségek sajátos légkörében. Ugyanakkor, a rengeteg támogatás és segítség ellenére, amit a családomtól és a gyülekezettől kaptam (és kapok a mai napig), büszkeséggel tölt el, hogy bármiféle külső nyomás nélkül, természetes módon irányultam a lelkészi szolgálat felé.

A hagyományőrzés is egészen közel áll a szívemhez, számtalan tábor résztvevője és alkalmanként szervező tagja is lehettem, amely a magyar nemzeti identitás, vagy a népi mesterségek témakörében és népszerűsítésében játszott szerepet Erdélyben és az Anyaországban egyaránt. Mindezek közül talán a kézművesség áll a legközelebb a szívemhez. A közeli családunkban már gyerekként is természetes volt a találkozás a különböző kézműves mesterségekkel, ahol nagybátyám fából készített hangszereket és gyermekjátékokat, nagynéném és édesanyám pedig nemezeléssel foglalkoztak (és teszik ezt a mai napig). Így mi is a bátyámmal, Gáborral (aki 25 éves, jelenleg mesterképzéses hallgató a Debreceni Egyetemen) amatőr szinten a mai napig hódolunk valamelyik kézműves mesterségnek. Jómagam 16 éves korom óta érdeklődöm a díszműkovácsolás iránt, amelynek fortélyait azóta illyefalvi és olaszteleki mesterek mellett igyekszem elsajátítani, amikor csak lehetőségem adódik rá, de nem vetem meg a faragás és a bőrművesség alapjait sem.

A magyar nyelv ápolása és helyes használata is fontos számomra, líceumi éveim alatt több helyesírással és szép beszéddel foglalkozó tábor és verseny résztvevője voltam. 2018-ban a Sátoraljaújhelyen megrendezett Édes Anyanyelvünk verseny országos szakaszán elnyertem a város plakettjét. 

Már jóformán három éve készülődöm a  gyülekezetbe, elsősorban Visky Béla professzor úrnak tartozom hálával, amiért tájékoztatott erről a rendkívüli lehetőségről. Szívből remélem, hogy mindaz, amit nyújtani tudok, gazdagítani fogja majd a gyülekezet életét. Én pedig egészen biztos vagyok benne, hogy a genfi gyülekezet közösségében temérdek áldás és élmény vár rám az elkövetkezendő tíz hónapban. Már alig várom a találkozást!

Békesség Istentől!

Évi Közgyűlés

Február 27-én tartottuk meg évi közgyűlésünket. A presbitérium éves munkájáról Teleki Gábor gondnok számolt be. Bálint Szilárd, korábbi lelkészünk, beszámolója kiosztásra került, és jelenlegi lelkészünk, Barticel-Kiss Eszter Orsolya, féléves tevékenységéről szóban tájékoztatta a jelenlévőket. Megválasztottunk két új presbitert: Lukács Barbarát és Teleki Tibort. Fogadalomtételükre és beiktatásukra a közgyűlést követő Istentiszteleten került sor.

A Gondviselés segítségével és áldásával eredményes munkát kívánunk a megújult presbitériumnak!

Új lelkipásztorunk – Barticel-Kiss Eszter Orsolya

Bemutatkozás

A bemutatkozás soha nem volt könnyű feladat számomra, hiszen ez a műfaj nagyon sok kérdést vet fel bennem. Mi az, amit én fontosnak találok, és az valóban fontosnak bizonyul-e azok számára is, akik ezeket a sorokat olvassák? Igyekszem hát néhány mozzanatot megragadni életrajzomból, és a kedves olvasóra bízom, hogy miként ítéli meg ezek jelentőségét.

Barticel-Kiss Eszter Orsolya vagyok- ezen a ponton pedig rögtön meg kell jegyeznem, hogy jelentkezésem pillanatában még leánykori nevem, Veress Eszter Orsolya néven hallhattak rólam. Maroshévízen születtem 1997. május 9-én. Városunk egy kellemes kis hegyvidéki település Székelyföld határán, amely különleges helyet foglal el a szívemben. Édesanyám, Veress Edit, tanárnő, angolt és vallást tanít a helyi magyar iskolában. Édesapám, Veress Csaba Attila topográfus-mérnök. Egy húgom van, Zsófi, aki tizenegy éves. Valóban, nagy a korkülönbség köztünk, de mindig nagyon vágytam testvérre, és minden nap áldásként élem meg, hogy ő az én kistestvérem. 2015-ben, miután leérettségiztem, felvételt nyertem a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet első évfolyamára, amelynek mára már végzős diákja vagyok.

A nevem megváltozása együtt járt azzal az örömteli döntéssel, hogy az elmúlt napokban párommal örök hűséget fogadtunk egymásnak, így mára már, bemutatkozásom rendjén Barticel-Kiss Benjámin feleségének mondhatom magam. Férjem szintén teológiai hallgató, 5. évet végzett, szintén a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet diákjaként. Ketten érkezünk tehát Genfbe, és mindketten nagy szeretettel végezzük majd azt a szolgálatot, amellyel Isten megbízott, és amelyre gyülekezetükben lehetőséget kapunk. Talán arról is szót ejthetnék, hogy mi az, amivel szívesen foglalkozom. Teológiai tanulmányaim alatt rájöttem arra, hogy nagyon szeretek a tudományos munka területén egyháztörténettel foglalkozni, mindig fontos volt számomra a történelem, a neveltetésem részévé vált. Nagyszüleim, szüleim, és különösen édesapám már gyermekkoromban felhívta a figyelmem a történelem szépségére, meghatározó voltára és ismeretének fontosságára, így ez nem is volt kérdés számomra. A Teológián viszont rájöttem arra, hogy különösen ennek egyházi ágazata az a terület, amellyel a jövőben is szívesen foglalkoznék.

Amikor lehetőségem adódik rá, az irodalom iránti szenvedélyem kibontakozása is helyet kap az életemben: mindig van nálam egy könyv, amit éppen olvasok, és egy másik, ami a következő lesz a sorban. A magyar kultúra és hagyományőrzés szintén fontos számomra.

Noha későn fogalmazódott meg bennem, hogy lelkészként szeretnék szolgálni – líceumi éveim alatt -, már vallásórásként, később pedig ifisként aktívan részt vettem a gyülekezeti életben, és igyekeztem szolgálni, ahogyan éppen tudtam: egy rövid verssel, majd hosszabbal; énekkel és a gyülekezeti rendezvényeken való részvétellel. Igyekszem ifjúkori lelkesedésemet, majd az évek elteltével a teológiai tanulmányaim révén gyarapodó ismereteimet a lelkipásztori munka minél pontosabb végzése által kamatoztatni.

Nagyon hálásak vagyunk elsősorban Istennek azért, hogy az elkövetkező évben megismerkedhetünk gyülekezetük tagjaival, kicsikkel és nagyokkal egyaránt, és köszönjük Önöknek, hogy ennek lehetőségét megteremtették. Bízunk abban, hogy gyümölcsöző és áldásos lesz az az év, amelyet együtt tölthetünk, és épülhetünk egymás szolgálata által!

A mihamarabbi találkozás reményében:

Barticel-Kiss Eszter Orsolya

Bálint Szilárd bemutatkozása

Idei ösztöndíjas-lelkipásztorunk bemutatkozó levelét ajánljuk a Gyülekezet figyelmébe:

Kedves Gyülekezet,

A nevem Bálint Szilárd; Hamarosan átlépek a 24. életévembe, és néhány hónappal ezelőtt fejeztem be az 5. évet a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet áldásával. Szülőfalumból, Varsolcról érkezek Genfbe. Varsolc egy káprázatos falu a hepehupás vén Szilágy szívében. Családom hét generációra visszavezetve itt élt, itt is házasodott, és adta át a következő nemzedékeknek a földművelésről megszerzett tudását és tapasztalatát. Családomban én vagyok az első, aki a lelkészi pályát választotta, bár a fáma szerint dédapám annak idején a fonóházban egyszer olyan jól utánozta a tiszteletest, hogy nagy elismerést vívott ki magának a mulató fiatalság között, amikor nevetés nélkül temette el egyik társukat. Azt, ami engem inspirált, vagy vezetett, máig sem tudom megnevezni. Készültem már orvosnak, és bejártam egy rövid költői pályakezdést is. Az évek alatt azonban minden más irányba mutatkozó érdeklődésem elmaradozott, manapság tehetségem és szorgalmam a majdani szolgálati készségeim gyarapítására használom.
Prof. Visky Béla, az önök Gyülekezetében egykor szolgáló fiatal, aki most engem tanít, szólt erről a lehetőségről, én pedig az első percben igent mondtam rá. Rendkívül hálás voltam a nyár folyamán, amikor csak időm akadt a francia nyelvben elmélyülni, és izgatottsággal gondoltam az előttem álló egy évre. Kicsit porosodó orgonajátékomat is előveszem a gyülekezet megörvendeztetésére, énekeink kíséretéhez. Nagy szeretettel ajánlom fel kedvenc tantárgyam és szabadidőmben leginkább kutatott és tanult témám gyümölcsét, a lelkigondozói beszélgetést. Igyekszem, amennyire igény lenne rá meglátogatni a Gyülekezet tagjait. Szeretnék kapcsolatba lépni a Gyülekezet fiatal tagjaival, beszélgetni velük, ha lehetségessé válik, ifit tartani. A gyülekezet életében való aktív részvételemet kínálom, hogy egy emberközeli kapcsolat alakulhasson ki közöttünk, amennyire a kimért közös időnk engedi.

Tisztelettel,
Bálint Szilárd