Október 29-ét írunk, szép őszi reggelt adott a Fennvaló, éppen ünneplésre méltót. Jóllehet a református falinaptár október 31-ét írja piros betűvel, mint a reformáció hivatalos emléknapját, a Mi gyülekezetünk ezt a történelmi ünnepet az úrvacsora közösségével akarta méltóságteljessé tenni, ezért az Úr napján ünnepeltük meg, ami 29-re esett.

Nem kis öröm volt számunkra, amikor hírét adták zürichi magyar protestáns testvéreink annak, hogy velünk együtt szeretnék ünnepelni a reformációt. Nem kis utat kellett megtenniük testvéreinknek, hiszen a Helvétek hírneves városát Zürichet az Úristen az ország másik felében helyezte el. Tudván, hogy hosszú az út, nagy reménységgel és buzgósággal néztünk elébe a találkozásnak, hogy zürichi testvéreinket illendőképpen tudjuk fogadni.

Az ünnepi istentiszteletet a St. Léger kápolna ódon, neogót jegyeket viselő falai közt tartottuk meg. Mi sem bizonyítja jobban, hogy kedvére volt az Úr Istennek ezen találkozás, minthogy majd két tucat magyar keresztyén ajkáról szólalt meg az Erős vár a mi Istenünk dallama. Ez alkalommal az igehirdetés alapigéjéül Pál apostolnak Timóteushoz írt második levele harmadik részének 15. és 16. verseit választottam. Az Apostol nem mást hagy hátra Timóteusnak, mint minekünk reformátor őseink: A te hited nyilatkozzék meg abban, hogy életedet a Szentírásra alapozod, s attól egy tapodtat sem távolodsz el. A Szentírás anyanyelvre fordítása az egyik legnagyobb eredménye a reformáció szellemének, s ezt csakis azzal tudjuk megtisztelni, ha nem hagyjuk a polcunkon megporosodni a Bibliát.

Az úrvacsorát megelőzően zürichi testvéreink igen kedves ajándékkal lepték meg a gyülekezetet, ugyanis énekkel és szavalatokkal tették ünnepélyesebbé az alkalmat. Az úrvacsorai közösséget nem csak a kápolna falain belül éltük meg, „hagyománytisztelő” reformátusokhoz híven, hanem azt szeretetvendégségben folytattuk. Hála legyen az Úrnak, igen áldott órákat tölthettünk el ismerkedéssel, beszélgetéssel és falatozással.

A szeretetvendégséget követően sem váltak szét útjaink. Genf városa nemcsak szépségéről, gazdaságáról és a tóról híres, hiszen valamikor úgy nevezték, hogy a „Protestánsok Rómája”. Ennek a névnek állít dicső emléket a reformátorok fala, ahonnan nem kevesebb, mint tíz protestáns „nagyság” tekint le a mindenkori genfi polgárra. Ezen a falon helyet kapott egy magyar ember is, aki nem más, mint a Habsburgot megkergető erdélyi fejedelem: Bocskai István. Maroknyi kis gyülekezetünk eme nemes, magyar, református fejedelem előtt elénekelte a 90-ik Zsoltárt, illetve a magyar és a székely himnuszt. Zürichi testvéreink elszavalták Illyés Gyula, A reformáció genfi emlékműve előtt című versét. A szobor megkoszorúzása után az érzékeny búcsú következett, amit a reményteljes viszontlátással pecsételtünk meg.

Nem mondhatunk mi sem egyebet, mint hitvalló őseink: Soli Deo Gloria!