Kincses Kálmán előadás

Folyó év november 11-én a Genfi Magyar Protestáns Gyülekezet különleges vendéget fogadhatott közösségébe Kincses Kálmán székelyszenterzsébeti református lelkipásztor személyében.

A lelkész a magyar népi és egyházi műveltség berkeibe kalauzolta el a résztvevőket, pontosabban a magyar Szent korona történetéről tartott bemutatót számunkra. Bátran mondhatjuk, hogy a komoly téma és az előadó megkapó stílusa valóban megragadták a figyelmünket. Úgy gondolom, ritka manapság az, hogy egy közönség több, mint másfél órán keresztül teljes figyelemmel és érdeklődéssel kísérjen egy előadást. Ez viszont nem meglepő, hiszen olyan, sok helyen már-már elfeledett vagy csak egészen halványan emlékezetben tartott egyházművészeti kincsekről esett szó, amelyekről valóban érdemes beszélni, érdemes azokat újra felfedezni és közelebbről megismerni. A magyar népi és egyházművészet, valamint a magyar Szent korona olyan bibliai üzeneteit közvetítette számunkra az előadó, amelyek noha a középkor világképének rendszerébe illeszkednek, jelentésük és jelentőségük a mai napig érvényes a keresztény világ számára. Véleményem szerint ezek az üzenetek azok, amelyek mindannyiunk örökségévé teszik a magyar Szent koronát, akik magyar keresztényeknek valljuk magunkat. Ennek a fontos kapocsnak a bemutatásáért pedig hálával tartozunk Kincses Kálmán lelkipásztor testvérünknek, és köszönjük a közöttünk végzett mindennemű szolgálatát.

Reméljük, hogy még lesz alkalmunk találkozni a genfi magyarok, magyar protestánsok közösségében. Isten áldását kívánjuk életére és szolgálatára!

One thought on “Kincses Kálmán előadás

  1. Kincses Kalman

    Tisztelt Genfi Magyar Református Gyülekezet! Nagytiszteletű Szolgatársam! Most találtam rá az előadásomról szóló frappáns összefoglalóra, és felidéződtek a szép emlékek, amelyeket Genf gyönyörű városában – és különösen a magyar gyülekezetben tapasztaltam. Köszönöm a szeretetet, amit Tőletek kaptam, és amennyiben a Gondviselő megengedi, örömmel teszek eleget azon ígéretemnek, hogy folytassuk a páratlan örökségünkkel való ismerkedést. Szolgatársam és a Gyülekezet életére Isten áldását kérve, maradok tisztelettel – Kincses Kálmán

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük