2017. október 22-én ismét sor került a genfi magyar ajkú reformátusok/protestánsok és római-katolikusok közös istentiszteletére. Egy évben két ilyen alkalom van, amikor a genfi és
Genf környékén élő magyarok egy fedél alatt imádkoznak, ezek pedig az
1848-as Forradalom emlékére rendezett istentisztelet, valamint az imént
említett 1956-os Forradalom és Szabadságharc emlékére tartott istentisztelet.
Idén az ökumenikus istentiszteletet a Szt. Bonifác Római-Katolikus Központ második emeleti termében tartottuk. Az
istentiszteletet a katolikus pap a református lelkésszel közösen
tartotta. Mindez a gyülekezet köszöntésével kezdődött és az áldásig
tartott, amikor közösen mondtak áldást az egybegyűltekre. Kántornőnk
Sebestyén Ágnes volt, aki gyönyörűen megszólaltatta az orgonát az
énekelt könyörgések és dicséretek alatt. Az istentisztelet menetét
nemcsak az egyházi vezetők, hanem az egyháztagok is biztosították, mikor protestánsok felváltva a katolikusokkal, könyörgéseket olvastak fel.
Az istentisztelet alapigéje, amelyet Stipitz Árpád atya olvasott fel, a Mt. 22,15-22-ig terjedő versekben található: „Akkor a farizeusok elmentek, és elhatározták, hogy szóval csalják tőrbe. Elküldték tehát hozzá tanítványaikat, a Heródes-pártiakkal együtt, akik ezt mondták: „Mester, tudjuk, hogy igaz vagy, és az Isten útját az igazsághoz ragaszkodva tanítod, és hogy nem tartasz senkitől, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét. Mondd meg tehát nekünk, mi a véleményed: szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?”Jézus felismerve gonoszságukat, így szólt: „Mit kísértetek engem, képmutatók? Mutassatok nekem egy adópénzt!” Azok odavittek neki egy dénárt. Jézus megkérdezte tőlük: „Kié ez a kép és ez a felirat?” „A császáré” – felelték. Jézus erre kijelentette: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené.” Amikor ezt meghallották, elcsodálkoztak, otthagyták őt, és eltávoztak.”
Ezek után Orbán Attila, református teológiai hallgató és jelenlegi lelkipásztor prédikációja hangzott el. A prédikációban a hívek hallhatták, hogy nemcsak az akkori választott nép, hanem a mai is sokszor terror és befolyás alá kerül. Ilyenkor nem látjuk a kiutat, sem azt a szabadítást, amelyet Isten kínál. Az akkori zsidók sem látták Jézusban a Megváltót, mert lefoglalta szívüket a félelem, kétségbeesés, így ellenségként tekintettek rá. Jézusnak egy mesterkélt kérdést tesznek fel, melyre akár igennel, akár nemmel felel, meg tudják majd Őt vádolni, hiszen ha egyetért az adó kifizetésével, akkor a tömeg szemében már nem Messiás (valahogy az akkori messiási programban ott állt a census/adó eltörlésének igénye), ha pedig ellenzi az adózást, akkor a római hatóságok már vihették is volna kivégeztetni. De Jézus átlát ezen a ravasz kérdésen és egy másik kérdéssel felel: Kié ez a kép és ez a felirat? Erre a kérdésre pedig, a farizeusok és
Heródes-pártiak csakis egyértelmű választ adhattak: a császáré. Egyenesen következik, hogy „vissza kell szolgáltatni” a császárnak, azt, ami a császáré. Itt még nem áll meg Jézus, hanem ezt is kimondja: vissza kell szolgáltatni Istennek is, azt, ami az Istené. Mi tartozunk-e Istennek? Ha nem vagyunk biztosak, hogy tartozunk Neki, akkor tegyük fel a következő kérdéseket is: Kitől kaptuk az életet? Ki az, aki megtartott minket mindeddig? Ezekre a kérdésekre is egyértelműen a válasz: Isten. Ő az, aki gondoskodott a Jézus-korabeli választott népről, Ő az, aki menedéket biztosított az 1956-os események következményeként menekülésre kényszerülő magyaroknak, és Ő az, aki ma is gondoskodik a mi életünkről: tudja a mi utunkat, és megmutatja azt nekünk. Éppen ezért Pál apostol szavaival élve (Róm. 13,8): „Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek.”
Az istentisztelet után koszorúzásra került sor, majd mindenkit szeretetvendégségre vártak a központ első emeleti termébe.
