Orbán Attila tíz hónapig szolgált Gyülekezetünkben, miközben a Genfi Egyetemen folytatta tanulmányait. Az alábbi beszámoló a Genfi Magyar Értesítő 2018. szeptember 26-i számában jelent meg.

Az elmúlt tíz hónapban tapasztalhattam, hogy milyen Genfben élni, tanulni és szolgálni. 2017. szeptemberében érkeztem meg Genfbe. Bár az egyetemi oktatás még nem kezdődött meg, a gyülekezeti munkát már aktuális volt.

Akik látogatták a Genfi Magyar Protestáns Gyülekezet alkalmait, azokkal hónaponként négy alkalommal is találkoztam, mivel havonta két bibliaórát és két istentiszteletet tartottam. Ezek emlékezetes alkalmak maradnak, hiszen amit Kolozsváron tanultam azt itt életbe is léptethettem. Hálát adok Istennek, hogy a gyülekezeti tagokkal megismerkedhettem, hiszen kiderült, hogy a nehéz időkben igazi segítségként tekinthettem rájuk. Az ökumenikus istentiszteletek alkalmával Genf magyarságával is megismerkedhettem.

A Genfi Protestáns Teológia Fakultásán észrevettem, hogy ott más az emberek felfogása. Azok, akik teológiát tanulnak nem feltétlenül lesznek lelkipásztorok. Vannak olyanok, akik idős korukban feliratkoznak kíváncsiságból, vannak, akiknek a teológiai alapképzés kell kiegészítésként egy másik karhoz és persze olyanok is vannak, akik a lelkipásztori pályát választják. A fakultásra nemcsak protestánsok, hanem katolikusok, ortodoxok és neo-protestánsok is járnak. Mindez számomra eleinte furcsa volt, hiszen a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben szigorúan csak azok tanulnak, akik lelkipásztorok lesznek, de lassan megbarátkoztam ezzel a gondolattal, hogy ilyen is van. A tantárgyak éppen ezért voltak érdekesek, olyan szemszögből ismertették meg a teológiát, mint tudományt, hogy azok is megértsék, akiknek nincs bibliai alapismeretük.

Hála egyes gyülekezeti tagoknak megismerkedhettem a genfi foci-csapattal, meglátogathattam a Léman-tó egész környékét és a francia határon túl is járhattam. Köszönöm azoknak, akik ottlétem alatt többször is meghívtak egy-egy ebédre vagy vacsorára, hiszen ez számomra nagyon sokat jelentett, mert időnként nagyon hiányoltam a magyar ételeket, valamint a magyar szót. Az utolsó istentiszteleten nehéz volt a búcsúzás, hiszen szívemhez nőtt a gyülekezet, de abban a vigaszban hagytuk el a szokásos szeretetvendégség helyszínét, hogy továbbra is tartjuk a kapcsolatot.

Isten áldását kívánom a genfi és svájci magyarok életére, munkájára!

Orbán Attila teológus-lelkipásztor

2018. május 13-án sor került a már-már hagyományossá vált közös istentiszteletünkre, a német-svájci református testvéreinkkel. Azt tudni kell, hogy a Genfi Német-Svájci Református Gyülekezetnek a termeit is használjuk, és felmerült egykor az a gondolat, hogy jó lenne nemcsak ugyanabban az épületben megélni a hitünket, hanem egy közös istentisztelet keretén belül is. Ezzel a vággyal gyűltünk egybe, de nem a szokásos helyre, hanem tekintettel arra, hogy így együtt többen voltunk, a Temple Madeleine-be.

Az istentiszteletet Katharina Vollmer kolléganőmmel vezettük, és annak érdekében, hogy mindenki valamit megértsen belőle (mind a magyar ajkúak, mind a németek), három nyelven hirdettük Isten Igéjét! A magyar és a német már alapból ott volt, ezekhez még hozzáadódott a francia is, mivel itt, Genfben ez az a nyelv, amely bennünket összeköt.

Sajnos az Áldozócsütörtököt sem mi, sem a német-svájciak nem tudták megünnepelni idejében, ezért a kolléganőmmel úgy döntöttünk, hogy Jézus mennybemeneteléről kell, hogy beszéljünk. Az alapige, amelyet magyarul és németül is hallhattunk, írva található Pál apostolnak az Efézusbeli Gyülekezethez írott levele 4. részének 4-10-ig terjedő verseiben:

„Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek, Ő van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben. A kegyelem pedig mindegyikünknek a Krisztus ajándékának mértéke szerint adatott. Ezért mondja az Írás: Felment a magasságba, foglyokat vitt magával, ajándékot adott az embereknek. Az pedig, hogy felment, mi mást jelent, mint azt, hogy le is szállt erre a földre. Aki leszállt, az fel is ment, feljebb minden égnél, hogy betöltse a mindenséget.”

Az istentiszteleten jelen voltak a St. Gallen-i konfirmáló ifjak is, akik német nyelven, egy párbeszéddel illusztrálták Jézus mennybemenetelét. A kis előadás után a kolléganőm francia nyelven is elmagyarázta, hogy ez miről szólt.

Igehirdetés után sor került az Úrvacsoraosztásra, amelyet követett a szeretetvendégség. Az idén összegyűlt adományokat a Bossey-i Ökumenikus Intézetnek ajánlottuk fel.

Tartalmas együttlétben volt részünk, amely során úgy gondolom, hogy ismét megerősíthettük kapcsolatunkat a német ajkú testvéreinkkel.

Istennek legyen hála mindezért!

Orbán Attila
teológus-lelkipásztor

2017. október 22-én ismét sor került a genfi magyar ajkú reformátusok/protestánsok és római-katolikusok közös istentiszteletére. Egy évben két ilyen alkalom van, amikor a genfi és Genf környékén élő magyarok egy fedél alatt imádkoznak, ezek pedig az 1848-as Forradalom emlékére rendezett istentisztelet, valamint az imént említett 1956-os Forradalom és Szabadságharc emlékére tartott istentisztelet.

Idén az ökumenikus istentiszteletet a Szt. Bonifác Római-Katolikus Központ második emeleti termében tartottuk. Az istentiszteletet a katolikus pap a református lelkésszel közösen tartotta. Mindez a gyülekezet köszöntésével kezdődött és az áldásig tartott, amikor közösen mondtak áldást az egybegyűltekre. Kántornőnk Sebestyén Ágnes volt, aki gyönyörűen megszólaltatta az orgonát az énekelt könyörgések és dicséretek alatt. Az istentisztelet menetét nemcsak az egyházi vezetők, hanem az egyháztagok is biztosították, mikor protestánsok felváltva a katolikusokkal, könyörgéseket olvastak fel.

Az istentisztelet alapigéje, amelyet Stipitz Árpád atya olvasott fel, a Mt. 22,15-22-ig terjedő versekben található: „Akkor a farizeusok elmentek, és elhatározták, hogy szóval csalják tőrbe. Elküldték tehát hozzá tanítványaikat, a Heródes-pártiakkal együtt, akik ezt mondták: „Mester, tudjuk, hogy igaz vagy, és az Isten útját az igazsághoz ragaszkodva tanítod, és hogy nem tartasz senkitől, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét. Mondd meg tehát nekünk, mi a véleményed: szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?”Jézus felismerve gonoszságukat, így szólt: „Mit kísértetek engem, képmutatók? Mutassatok nekem egy adópénzt!” Azok odavittek neki egy dénárt. Jézus megkérdezte tőlük: „Kié ez a kép és ez a felirat?” „A császáré” – felelték. Jézus erre kijelentette: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené.” Amikor ezt meghallották, elcsodálkoztak, otthagyták őt, és eltávoztak.”

Ezek után Orbán Attila, református teológiai hallgató és jelenlegi lelkipásztor prédikációja hangzott el. A prédikációban a hívek hallhatták, hogy nemcsak az akkori választott nép, hanem a mai is sokszor terror és befolyás alá kerül. Ilyenkor nem látjuk a kiutat, sem azt a szabadítást, amelyet Isten kínál. Az akkori zsidók sem látták Jézusban a Megváltót, mert lefoglalta szívüket a félelem, kétségbeesés, így ellenségként tekintettek rá. Jézusnak egy mesterkélt kérdést tesznek fel, melyre akár igennel, akár nemmel felel, meg tudják majd Őt vádolni, hiszen ha egyetért az adó kifizetésével, akkor a tömeg szemében már nem Messiás (valahogy az akkori messiási programban ott állt a census/adó eltörlésének igénye), ha pedig ellenzi az adózást, akkor a római hatóságok már vihették is volna kivégeztetni. De Jézus átlát ezen a ravasz kérdésen és egy másik kérdéssel felel: Kié ez a kép és ez a felirat? Erre a kérdésre pedig, a farizeusok és Heródes-pártiak csakis egyértelmű választ adhattak: a császáré. Egyenesen következik, hogy „vissza kell szolgáltatni” a császárnak, azt, ami a császáré. Itt még nem áll meg Jézus, hanem ezt is kimondja: vissza kell szolgáltatni Istennek is, azt, ami az Istené. Mi tartozunk-e Istennek? Ha nem vagyunk biztosak, hogy tartozunk Neki, akkor tegyük fel a következő kérdéseket is: Kitől kaptuk az életet? Ki az, aki megtartott minket mindeddig? Ezekre a kérdésekre is egyértelműen a válasz: Isten. Ő az, aki gondoskodott a Jézus-korabeli választott népről, Ő az, aki menedéket biztosított az 1956-os események következményeként menekülésre kényszerülő magyaroknak, és Ő az, aki ma is gondoskodik a mi életünkről: tudja a mi utunkat, és megmutatja azt nekünk. Éppen ezért Pál apostol szavaival élve (Róm. 13,8): „Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek.”

Az istentisztelet után koszorúzásra került sor, majd mindenkit szeretetvendégségre vártak a központ első emeleti termébe.

Szeretettel köszöntjük Orbán Attila teológust aki, mint a Genfi Teológia ösztöndíjas hallgatója, a 2017-2018. egyetemi év alatt gyülekezetünk lelkipásztora lesz. Lelkészünk, Désről (Kolozs megye) jön hozzánk, ahol édesapja református lelkipásztor.

Attila a dési Andrei Muresanu gimnáziumban érettségizett 2015-ben. Teológiai tanulmányait a Kolozsvári Protestáns Teológián 2015. ősztől folytatja és idén nyáron fejezte be második tanulmányi évét.

Fogadjuk szeretettel új lelkészünket, kérve a Gondviselés áldását szolgálatára és kívánva sok sikert egyetemi tanulmányaihoz.