Orbán Attila tíz hónapig szolgált Gyülekezetünkben, miközben a Genfi Egyetemen folytatta tanulmányait. Az alábbi beszámoló a Genfi Magyar Értesítő 2018. szeptember 26-i számában jelent meg.
Az elmúlt tíz hónapban tapasztalhattam, hogy milyen Genfben élni, tanulni és szolgálni. 2017. szeptemberében érkeztem meg Genfbe. Bár az egyetemi oktatás még nem kezdődött meg, a gyülekezeti munkát már aktuális volt.
Akik látogatták a Genfi Magyar Protestáns Gyülekezet alkalmait, azokkal hónaponként négy alkalommal is találkoztam, mivel havonta két bibliaórát és két istentiszteletet tartottam. Ezek emlékezetes alkalmak maradnak, hiszen amit Kolozsváron tanultam azt itt életbe is léptethettem. Hálát adok Istennek, hogy a gyülekezeti tagokkal megismerkedhettem, hiszen kiderült, hogy a nehéz időkben igazi segítségként tekinthettem rájuk. Az ökumenikus istentiszteletek alkalmával Genf magyarságával is megismerkedhettem.
A Genfi Protestáns Teológia Fakultásán észrevettem, hogy ott más az emberek felfogása. Azok, akik teológiát tanulnak nem feltétlenül lesznek lelkipásztorok. Vannak olyanok, akik idős korukban feliratkoznak kíváncsiságból, vannak, akiknek a teológiai alapképzés kell kiegészítésként egy másik karhoz és persze olyanok is vannak, akik a lelkipásztori pályát választják. A fakultásra nemcsak protestánsok, hanem katolikusok, ortodoxok és neo-protestánsok is járnak. Mindez számomra eleinte furcsa volt, hiszen a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben szigorúan csak azok tanulnak, akik lelkipásztorok lesznek, de lassan megbarátkoztam ezzel a gondolattal, hogy ilyen is van. A tantárgyak éppen ezért voltak érdekesek, olyan szemszögből ismertették meg a teológiát, mint tudományt, hogy azok is megértsék, akiknek nincs bibliai alapismeretük.
Hála egyes gyülekezeti tagoknak megismerkedhettem a genfi foci-csapattal, meglátogathattam a Léman-tó egész környékét és a francia határon túl is járhattam. Köszönöm azoknak, akik ottlétem alatt többször is meghívtak egy-egy ebédre vagy vacsorára, hiszen ez számomra nagyon sokat jelentett, mert időnként nagyon hiányoltam a magyar ételeket, valamint a magyar szót. Az utolsó istentiszteleten nehéz volt a búcsúzás, hiszen szívemhez nőtt a gyülekezet, de abban a vigaszban hagytuk el a szokásos szeretetvendégség helyszínét, hogy továbbra is tartjuk a kapcsolatot.
Isten áldását kívánom a genfi és svájci magyarok életére, munkájára!
Orbán Attila teológus-lelkipásztor