Idén március 17-én került megrendezésre a genfi magyar katolikusok és protestánsok közös Istentiszteletére az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulóján. A prédikációt Kisturi Eszter református lelkipásztor tartotta, melynek alapigéje 5Móz 8,1-10.

Az elhangzott prédikáció itt olvasható.

2018. október 21-én a Genfi Magyar Katolikus Misszióval közös ökumenikus istentiszteleten emlékeztünk meg az 1956-os forradalom és szabadságharcról. A két gyülekezet hagyományaihoz híven, az istentisztelet liturgiáját Stipitz Árpád, római katolikus pap vezette, az igehirdetés szolgálatát pedig Kisturi Eszter, gyülekezetünk idei ösztöndíjas teológusa végezte a Máté szerinti evangélium 5. fejezetének 13-16. verse alapján. Az igehirdetés szövegét itt olvashatják.

A 2017-2018-as tanévben Kisturi Eszter szolgál Gyülekezetünkben. Az alábbiakban olvashatják bemutatkozását.

Nehéz dolog néhány szóban hitelesen bemutatkozni, de hiszem, hogy az elkövetkező év alatt személyes találkozásaink során alkalmunk adódik egymás kölcsönös megismerésére. Addig is a következő sorokban szeretném néhány mondatban összefoglalni, hogy milyen úton vezetett el Isten a Genfi Magyar Protestáns Gyülekezetben való szolgálatig.

1996. januárjában születtem szüleim első gyermekeként. Születésemtől kezdve – két öcsémmel együtt – keresztyén neveltetésben részesültem, ám a reformtus egyház mellett saját döntésemből köteleződtem el konfirmációm alkalmával. Szüleim ugyanis ekkoriban egy baptista gyülekezet tagjai voltak, mára azonban mindannyian a Monor-Nagytemplomi Református Gyülekezet tagjai vagyunk, ahol fiatal kamaszként – egy barátnőm hívására – én is otthonra találtam. Konfirmációm után szinte azonnal a gyülekezet aktív szolgálójává váltam, táborokat, csendes napokat szerveztem a gyülekezet ifjúsága és gyermekei számára, és elvállaltam a saját korosztályomba tartozók ifjúsági csoport vezetését is. A gyülekezeti életemmel szorosan összeforrtak gimnáziumi éveim, hiszen hetedik osztálytól kezdve egy olyan osztály és baráti közösségnek lettem tagja, mely nem csak a kamaszkor nehézségeiben, hanem az istenkeresésben, istenélményekben is osztozni tudott egymással. Jó eredményeim és a matematika iránt érzett különös vonzalmam miatt már igen fiatal koromtól magabiztosan készültem arra, hogy egy napon én is a katedrán állhassak, és matematika-kémia szakos középiskolai tanárként dolgozhassak. Ma már Isten különös humorérzékét fedezem fel azoknak az ifjúsági óráknak az emlékében, melyek során büszkén hirdettem, hogy tanár leszek egy olyan közösség tagjainak, akik nálam sokkal előbb látták világosan, hogy mi is lesz az én utam. A gimnázium utolsó két éve alatt ugyanis fokozatosan vált számomra világossá, hogy a szakma, amit hivatásomul választottam sokkal kevesebb lehetőséget ad Isten és emberek szolgálatára, mint amennyi lehetőséggel nekem életem során sáfárkodnom kell, így hosszas dacolás után az érettségi évében teológus-lelkész szakra adtam be a jelentkezésemet.

Ma pedig a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának negyedéves hallgatójaként állok a szolgálat kapujában, melynek első lépéseit most a genfi magyarság körében tehetem meg. Azzal a megerősítő tudattal indulok neki az előttem álló útnak, hogy nem egyedül, hanem Isten jelenlétében járhatom azt végig, aki tanítványaihoz hasonlóan nekünk is békességet ígért, méghozzá az Ő békességét. (Jn14,27)

Kisturi Eszter