Mint ismeretes a helyi járványügyi szabályozások nem teszik lehetővé, hogy személyesen találkozzunk és ezért Istentiszteleteink és Bibliaóráink megtartását határozatlan időre felfüggesztjük.
Köszönjük Szabó Zoltánnak, hogy ebben a szokatlan helyzetbe is helytáll és, hogy legalább írott formában olvashatjuk prédikációt hogy ezáltal legyen köztünk az Úr igéje.
Prédikációk:
2020. március 22.: Lukács evangélium 18,31-34
2020. március 29.: Máté evangélium 27,46
Tekintettel a járvány miatt kialakult helyzetre, a katolikus testvéreinkkel közösen az 1848-as forradalom és szabadságharc megemlékezésre szervezett Istentisztelet megtartására nincs lehetőségünk.
Annak ellenére, hogy ezen az ünnepen személyesen nem találkozhatunk, ajánljuk figyelmükbe lelkipásztorunk, Szabó Zoltán, prédikációját, mely ide kattintva olvasható.
Idén március 17-én került megrendezésre a genfi magyar katolikusok és protestánsok közös Istentiszteletére az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulóján. A prédikációt Kisturi Eszter református lelkipásztor tartotta, melynek alapigéje 5Móz 8,1-10.
Az elhangzott prédikáció itt olvasható.
In Memoriam
Takács Ferenc
1965 – 2019
Gyülekezetünket ismét nagy szomorúság érte: 2019-január 5.-én, életének 54. évében elhunyt Takács Ferenc, szeretett presbiterünk. A Takács család, sok év óta gyülekezetünk oszlopos tagja, mindég kész volt segítő kezet nyújtani.
Vannak egyének akikkel az az első találkozás egy olyan érzést vált ki, mintha egy rég nem látott jó baráttal találkoznánk újra. Ilyen ember volt Takács Feri: közvetlen, barátságos, érdeklődő, akivel mindenről lehetett beszélgetni. Éveken át húzódó betegsége ellenére mindég optimizmussal nézett a jövőbe, hite sosem lankadt.
Feri két évig volt presbiter-pénztárosunk és feladatát romlandó egészsége ellenére mindvégig odaadással végezte. Presbitériumunknak bölcs és megfontolt gondolatai, véleménye nagyon fognak hiányozni. Barátunk eltávozása nagy űrt hagy maga után.
Takács Ferenc életére és munkáságara gondolva, Pál apostol gondolatait juttatják eszünkbe:
“A nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam; végezetül vár engem az igazság Koronája amelyet megad nekem ama Napon az Úr az igaz bíró….” ( Tim. II, 4-7,8)
A presbitérium nevében
Teleki Gábor
2018. október 21-én a Genfi Magyar Katolikus Misszióval közös ökumenikus istentiszteleten emlékeztünk meg az 1956-os forradalom és szabadságharcról. A két gyülekezet hagyományaihoz híven, az istentisztelet liturgiáját Stipitz Árpád, római katolikus pap vezette, az igehirdetés szolgálatát pedig Kisturi Eszter, gyülekezetünk idei ösztöndíjas teológusa végezte a Máté szerinti evangélium 5. fejezetének 13-16. verse alapján. Az igehirdetés szövegét itt olvashatják.
A 2017-2018-as tanévben Kisturi Eszter szolgál Gyülekezetünkben. Az alábbiakban olvashatják bemutatkozását.
Nehéz dolog néhány szóban hitelesen bemutatkozni, de hiszem, hogy az elkövetkező év alatt személyes találkozásaink során alkalmunk adódik egymás kölcsönös megismerésére. Addig is a következő sorokban szeretném néhány mondatban összefoglalni, hogy milyen úton vezetett el Isten a Genfi Magyar Protestáns Gyülekezetben való szolgálatig.
1996. januárjában születtem szüleim első gyermekeként. Születésemtől kezdve – két öcsémmel együtt – keresztyén neveltetésben részesültem, ám a reformtus egyház mellett saját döntésemből köteleződtem el konfirmációm alkalmával. Szüleim ugyanis ekkoriban egy baptista gyülekezet tagjai voltak, mára azonban mindannyian a Monor-Nagytemplomi Református Gyülekezet tagjai vagyunk, ahol fiatal kamaszként – egy barátnőm hívására – én is otthonra találtam. Konfirmációm után szinte azonnal a gyülekezet aktív szolgálójává váltam, táborokat, csendes napokat szerveztem a gyülekezet ifjúsága és gyermekei számára, és elvállaltam a saját korosztályomba tartozók ifjúsági csoport vezetését is. A gyülekezeti életemmel szorosan összeforrtak gimnáziumi éveim, hiszen hetedik osztálytól kezdve egy olyan osztály és baráti közösségnek lettem tagja, mely nem csak a kamaszkor nehézségeiben, hanem az istenkeresésben, istenélményekben is osztozni tudott egymással. Jó eredményeim és a matematika iránt érzett különös vonzalmam miatt már igen fiatal koromtól magabiztosan készültem arra, hogy egy napon én is a katedrán állhassak, és matematika-kémia szakos középiskolai tanárként dolgozhassak. Ma már Isten különös humorérzékét fedezem fel azoknak az ifjúsági óráknak az emlékében, melyek során büszkén hirdettem, hogy tanár leszek egy olyan közösség tagjainak, akik nálam sokkal előbb látták világosan, hogy mi is lesz az én utam. A gimnázium utolsó két éve alatt ugyanis fokozatosan vált számomra világossá, hogy a szakma, amit hivatásomul választottam sokkal kevesebb lehetőséget ad Isten és emberek szolgálatára, mint amennyi lehetőséggel nekem életem során sáfárkodnom kell, így hosszas dacolás után az érettségi évében teológus-lelkész szakra adtam be a jelentkezésemet.
Ma pedig a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának negyedéves hallgatójaként állok a szolgálat kapujában, melynek első lépéseit most a genfi magyarság körében tehetem meg. Azzal a megerősítő tudattal indulok neki az előttem álló útnak, hogy nem egyedül, hanem Isten jelenlétében járhatom azt végig, aki tanítványaihoz hasonlóan nekünk is békességet ígért, méghozzá az Ő békességét. (Jn14,27)
Kisturi Eszter
Orbán Attila tíz hónapig szolgált Gyülekezetünkben, miközben a Genfi Egyetemen folytatta tanulmányait. Az alábbi beszámoló a Genfi Magyar Értesítő 2018. szeptember 26-i számában jelent meg.
Az elmúlt tíz hónapban tapasztalhattam, hogy milyen Genfben élni, tanulni és szolgálni. 2017. szeptemberében érkeztem meg Genfbe. Bár az egyetemi oktatás még nem kezdődött meg, a gyülekezeti munkát már aktuális volt.
Akik látogatták a Genfi Magyar Protestáns Gyülekezet alkalmait, azokkal hónaponként négy alkalommal is találkoztam, mivel havonta két bibliaórát és két istentiszteletet tartottam. Ezek emlékezetes alkalmak maradnak, hiszen amit Kolozsváron tanultam azt itt életbe is léptethettem. Hálát adok Istennek, hogy a gyülekezeti tagokkal megismerkedhettem, hiszen kiderült, hogy a nehéz időkben igazi segítségként tekinthettem rájuk. Az ökumenikus istentiszteletek alkalmával Genf magyarságával is megismerkedhettem.
A Genfi Protestáns Teológia Fakultásán észrevettem, hogy ott más az emberek felfogása. Azok, akik teológiát tanulnak nem feltétlenül lesznek lelkipásztorok. Vannak olyanok, akik idős korukban feliratkoznak kíváncsiságból, vannak, akiknek a teológiai alapképzés kell kiegészítésként egy másik karhoz és persze olyanok is vannak, akik a lelkipásztori pályát választják. A fakultásra nemcsak protestánsok, hanem katolikusok, ortodoxok és neo-protestánsok is járnak. Mindez számomra eleinte furcsa volt, hiszen a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben szigorúan csak azok tanulnak, akik lelkipásztorok lesznek, de lassan megbarátkoztam ezzel a gondolattal, hogy ilyen is van. A tantárgyak éppen ezért voltak érdekesek, olyan szemszögből ismertették meg a teológiát, mint tudományt, hogy azok is megértsék, akiknek nincs bibliai alapismeretük.
Hála egyes gyülekezeti tagoknak megismerkedhettem a genfi foci-csapattal, meglátogathattam a Léman-tó egész környékét és a francia határon túl is járhattam. Köszönöm azoknak, akik ottlétem alatt többször is meghívtak egy-egy ebédre vagy vacsorára, hiszen ez számomra nagyon sokat jelentett, mert időnként nagyon hiányoltam a magyar ételeket, valamint a magyar szót. Az utolsó istentiszteleten nehéz volt a búcsúzás, hiszen szívemhez nőtt a gyülekezet, de abban a vigaszban hagytuk el a szokásos szeretetvendégség helyszínét, hogy továbbra is tartjuk a kapcsolatot.
Isten áldását kívánom a genfi és svájci magyarok életére, munkájára!
Orbán Attila teológus-lelkipásztor
Az ulmi presbiterek és lelkészük házastársaikkal meglátogattak minket Genfben.
A csoportot a gyülekezetet néhány tagja kísérte a városnéző túrán, melynek végső állomása a Reformáció emlékműve volt. Utána közösen ebédeltünk és kellemesen elbeszélgettünk. Az esős időjárás ellenére szép napot töltöttünk együtt.
Köszönjük a látogatást, mely nagy örömünkre szolgált.
2018. május 13-án sor került a már-már hagyományossá vált közös istentiszteletünkre, a német-svájci református testvéreinkkel. Azt tudni kell, hogy a Genfi Német-Svájci Református Gyülekezetnek a termeit is használjuk, és felmerült egykor az a gondolat, hogy jó lenne nemcsak ugyanabban az épületben megélni a hitünket, hanem egy közös istentisztelet keretén belül is. Ezzel a vággyal gyűltünk egybe, de nem a szokásos helyre, hanem tekintettel arra, hogy így együtt többen voltunk, a Temple Madeleine-be.
Az istentiszteletet Katharina Vollmer kolléganőmmel vezettük, és annak érdekében, hogy mindenki valamit megértsen belőle (mind a magyar ajkúak, mind a németek), három nyelven hirdettük Isten Igéjét! A magyar és a német már alapból ott volt, ezekhez még hozzáadódott a francia is, mivel itt, Genfben ez az a nyelv, amely bennünket összeköt.
Sajnos az Áldozócsütörtököt sem mi, sem a német-svájciak nem tudták megünnepelni idejében, ezért a kolléganőmmel úgy döntöttünk, hogy Jézus mennybemeneteléről kell, hogy beszéljünk. Az alapige, amelyet magyarul és németül is hallhattunk, írva található Pál apostolnak az Efézusbeli Gyülekezethez írott levele 4. részének 4-10-ig terjedő verseiben:
„Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek, Ő van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben. A kegyelem pedig mindegyikünknek a Krisztus ajándékának mértéke szerint adatott. Ezért mondja az Írás: Felment a magasságba, foglyokat vitt magával, ajándékot adott az embereknek. Az pedig, hogy felment, mi mást jelent, mint azt, hogy le is szállt erre a földre. Aki leszállt, az fel is ment, feljebb minden égnél, hogy betöltse a mindenséget.”
Az istentiszteleten jelen voltak a St. Gallen-i konfirmáló ifjak is, akik német nyelven, egy párbeszéddel illusztrálták Jézus mennybemenetelét. A kis előadás után a kolléganőm francia nyelven is elmagyarázta, hogy ez miről szólt.
Igehirdetés után sor került az Úrvacsoraosztásra, amelyet követett a szeretetvendégség. Az idén összegyűlt adományokat a Bossey-i Ökumenikus Intézetnek ajánlottuk fel.
Tartalmas együttlétben volt részünk, amely során úgy gondolom, hogy ismét megerősíthettük kapcsolatunkat a német ajkú testvéreinkkel.
Istennek legyen hála mindezért!
Orbán Attila
teológus-lelkipásztor
2018. február 6-án a genfi múzeumban megtartott ünnepségen került kihelyezésre az az Ószövetségi Szentírás-példány, mely a genfi diák és debreceni prédikátor, Szikszai Hellopoeus Bálint tulajdonában volt. Az eseményen részt vett Fekete Károly püspök és Gáborjáni Szabó Botond, a Debreceni Református Kollégium gyűjteményi igazgatója.
Látogatásról készült összefoglaló itt olvasható.
